Könyvek, képek, évek 1.

 

Szekcióvezető: Gosztonyi Ferenc

2021. szeptember 23. csütörtök. 17:00-18:40.

 

A szekció címét a századelő egyik jelentős műkritikusának, Feleky Gézának 1912-ben, a Nyugat kiadásában megjelent Könyvek, képek, évek című kötete adja. A több mint száz éve megjelent könyv címe pontosan leírja a megvizsgálni kívánt problémák körét. A szekció előadásai egy-egy, művészettörténeti szempontból jelentős, gyakran forgatott vagy épp elfeledett kötetet elemeznek és értelmeznek újra. A középpontba állított, „újraolvasott” könyv minden esetben szakirodalom (pl. korszak- vagy művészmonográfia, teoretikus mű). A vizsgálat tárgya a szerzői pozíció feltárása, a mű ideológiája, narratívája, tágabb vagy szűkebb kontextusa, kánonformáló szerepe, tudománytörténeti jelentősége.

 

Salamon Gáspár

Lübke revisited. Egy elfeledett építészettörténeti klasszikus századfordulós olvasatai (Wilhelm Lübke: Geschichte der Architektur von den ältesten Zeiten bis auf die Gegenwart, 1875 / 1884–1886)

 

A századforduló magyarországi építészetének kutatásában természetes igényként lép fel az építészek elméleti affinitásának és tájékozottságának feltérképezése. Ez azonban rendszerint jelentős forráshiánnyal találkozik, ugyanis az építészeti közélet fórumain megnyilatkozó szerzők gyakran névtelenségbe burkolóztak, legtöbb építészünk pedig önnön tervezői oeuvre-jéhez vagy a kor építészetéhez nem fűzött elméleti reflexiót. Ezért az építészekre vonatkozó, „mit olvashatott”-kezdetű kérdések olykor az épületek formai sajátosságaiból vagy akár a Zeitgeistból levezetett összefüggések spekulatív logikai terébe vezetnek. Ugyanakkor pontosan azonosítható két prominens építész, Hauszmann Alajos és Steindl Imre egyik olvasmánya: a József Műegyetemen tartott építészettörténeti előadásaikhoz készült jegyzetek tanúsága szerint előszeretettel forgatták Wilhelm Lübke Geschichte der Architektur című kézikönyvét. Jelen referátum műegyetemi előadásjegyzetek alapján vizsgálja, miképpen hasznosították az építészprofesszorok didaktikai kontextusban a mű tényanyagát és építészettörténet-szemléletét, illetve hogyan helyezték el a kurrens építészeti diskurzus horizontján Lübke markáns esztétikai és építészetelméleti értékítéleteit.

 

Tóth Károly

Konzervatív és/vagy forradalmár? Gerő Ödön: Új művészet, új művészek (1905)

 

Gerő Ödön (1863–1939) újságíró, műkritikus Új művészet, új művészek címmel 1905-ben jelentetett meg egy hosszabb esszét saját korának legfontosabb magyar művészeiről. Az esszé a Pesti Napló előfizetőinek nyomtatott reprezentatív díszkiadásban, Londesz Elek (1868–1934) újságíró anekdotikus hangvételű művészéletrajzaival egybekötve, Modern magyar festőművészek címmel jelent meg. Az előadás Gerő Ödön írásával foglalkozik, és azt járja körbe recepciótörténeti szemszögből, hogy milyen konzervatív és modernista attitűdöket vegyített a szerző, hogy megalkosson egy teljes „panorámát” a századforduló utáni évek magyar képzőművészeti szcénájáról. Az előadás kitér arra, hogy Gerő Ödön közel tíz évvel az Ezredéves kiállítás és a nagybányai művésztelep (1896) megalapítását követően milyennek látta a magyar művészet helyzetét és milyen szempontok szerint mutatta be a „régiek és az újak”, „akadémikusok és forradalmárok” együttélését korának magyar művészetében.

 

Tóth Ferenc

Az avantgárd zsoltárkönyve, avagy a modernitás alternatív útjai. Meier-Graefe kultikus könyvének negatív hatása a 19. század művészetének megítélésében (Julius Meier-Graefe: Entwicklungsgeschichte der modernen Kunst, 1904)

 

1904-ben jelent meg Julius Meier-Graefe Entwicklungsgeschichte der modernen Kunst... című, kultikussá vált könyve. A modern művészet történetét összefoglalva Meier-Graefe a 19. századi francia festészetben és ezen belül az impresszionizmusban kicsúcsosodó esztétikai trendet tartotta a meghatározó haladó iránynak, és ennek viszonylatában értékelte a kontinentális fejleményeket. A modernizmus kezdeteinek az impresszionizmusból való levezetése a 20. századi művészetteória princípiumává vált. Ebből a kánonból minden olyan irányvonal kirekesztődött, amely az akadémizmus idealizmusával vagy a romantika festői pátoszával érintkezett. Az utóbbi évtizedek művészettörténeti szakirodalmában és kiállításpolitikájában egyre gyakrabban kerülnek reflektorfénybe a 19. század korábban háttérbe szorult vagy feledésbe merült alkotó egyéniségei és lokális tendenciái. A 20. századi avantgárd sokáig megkérdőjelezhetetlen előzményének tartott, dominánsan Franciaországra koncentráló lineáris művészeti irány immár nem tekinthető kizárólagos vezérelvnek. Ezért a korszak feldolgozásakor érdemes a modernitás fogalmát új alapokra helyezve a progresszivitás alternatív irányaiból kiindulni, a kontinens egyéb lokális centrumaiban végbemenő reformmozgalmakat a helyi értéküknek megfelelően feltérképezni.

 

Galácz Judit

Történeti módszertani kérdések Mácza János A mai Európa művészete (1926) című kötetében

 

1926-ban, Moszkvában jelent meg Mácza János „A mai Európa művészete” című könyve. Mácza írásában a képzőművészet, a színház, a zene, az építészet és az irodalom aktuális művészeti tendenciáit és egymással párhuzamosan haladó fejlődését elemezte. A tárgyalás metodikája a korban aktuális művészettörténet-írási felfogást alkalmazott: az egyes művészeti stílusokat, avantgárd izmusokat nem egymástól elszigetelten mutatta be, hanem a művészeti formák egymással való kölcsönhatását, a társadalom fejlődésével való párhuzamokat hangsúlyozta. Mivel a témáját nem történeti távlatból szemlélve vázolta fel, hanem a mindennapokban is zajló folyamatokról tudósított, így az olvasó valóban a mai Európa művészeteként tekinthetett a benne foglaltakra. Az előadásom célja, hogy bemutassam Mácza János könyvét, annak felépítését és fontosabb téziseit, valamint azt, hogy ennek az egyszerre morfológiai és parallel szemléleteket ötvöző történeti gondolkodásnak milyen relevanciái lehetnek az avantgárdról való mai gondolkodás számára. Arra is kitérek, hogyan illeszkedik a könyv Mácza János egyéb szövegei közé, és milyen aktualitása lehet a mostani művészettörténeti kutatás számára.