Képi elbeszélések – irodalmi láttatások

Szekcióvezető: Sidó Anna

2021. szeptember 24. péntek. 9:00-11:00.

A szekció előadásai az irodalom és a képzőművészet érintkezési pontjait vizsgálják. Többek közt azokra a témákra fókuszálnak, amelyek e két művészeti ág között lévő különféle intermediális átalakításokra, egyik művészet másikra tett hatására, a közös vagy éppen önmagukból eredő inspirációs forrásaira koncentrálnak. E metszéspontok vizsgálata arra is alkalmat ad, hogy egy-egy előadás bemutassa a két művészeti ág egyes korszakokban megegyező művészi problémáit, közös ismerethordozó közegét, egymást értelmező gesztusait, törekvéseit, illetve e két terület hasonló tematikai választásait, módszertani bázisait, valamint személyes kapcsolati hálójának keresztmetszeteit.

Horváth Gyöngyvér

Az epizodikus narráción túl: mit tudnak a képek, amit a szövegek nem?

A művészettörténet intézményesülésének kezdete óta két olyan elméleti vitatéma vetődött fel a képi elbeszéléssel kapcsolatban, amelyet számottevő érdeklődés övezett nem csupán a művészettörténet, hanem az irodalomelmélet, majd később a narratológia berkeiben: tud-e a kép történetet ábrázolni, illetve milyen típusú elbeszélő képek léteznek. Az előadás egy olyan kutatást mutat be, amely e két kérdésre empirikus módszerekkel ad a korábbiaktól némileg eltérő választ. A kutatás egy ovidiusi történet 1410 és 1946 között készült képi ábrázolásain keresztül szemlélteti, hogy a képi elbeszélés bonyolultsága az epizodikus narráción túl egy olyan referencia-halmaz segítségével valósul meg, amely számos újítást tartalmaz az írott forrásszöveghez képest: a képek tehát nem pusztán követik, hanem használják, sőt, kihasználják a szövegforrást. Az írott és képi változatok hasonlóságai és eltérései révén láthatóvá válik, hogy maga a „történet” fogalma is mennyire képlékeny.

Kocsis Alexandra

Petrarca és a Laokoón találkozása: szerelmi bánat reneszánsz metszeteken

Liszt nemcsak hitt a társművészetek egységében, de ez a látásmód alkotó művészetének lényegéhez is elvezet. A zenetörténeti szakirodalomban közismert, hogy ő volt az, aki képzőművészeti alkotást először transzformált zeneművé. E nagy jelentőségű zene- és kultúrtörténeti tettel nem áll arányban, hogy a Liszt-féle alkotói attitűd hátterében álló művészetesztétikával csak kevesen foglalkoztak. A képzőművészeti alkotások zenei transzformációjának igénye Lisztben akkor merült fel, amikor élettársával, Marie d’Agoult-val, 1837-39-ben Itáliában tartózkodott. Ekkor találkozott először az itáliai reneszánsz remekműveivel, ami az alkotófolyamat döntő impulzusát jelentette számára. De miért éppen a remekművek? Milyen esztétikai-recepciótörténeti összefüggésből vezethető le Lisztnek ez a valóban forradalminak mondható alkotói tette: az, hogy megzenésítse őket. A vizsgálat alapját három, Liszt által 1838-39-ben írt levél adja. A kérdéske, amikre választ várunk: melyek a liszti Gesamtkunstwerk hátterében álló eszmerendszer legfontosabb elemei? Ezek hogyan, milyen közvetítéssel jutottak el hozzá? A szóban forgó témák: a művészet mint egységes nyelv, a romantika paragone-szemlélete, a társművészetek egymáshoz való viszonyának problémája, a szinesztézia.

Kovács Imre

Hang, szó, kép: a képzőművészet zenei transzformációja avagy Liszt és az itáliai reneszánsz remekművei

Asztalos Emese

Königgrätzi album

Ivánka Imre honvédezredes, az 1848/49-es szabadságharc egyik meghatározó tisztje 1848 őszén fogságba esett. Königgrätzi raboskodása idején rajzolt, több tucat szellemes torzképe teljességgel ismeretlen és publikálatlan, noha élcrajzai nemcsak hadtörténeti, történészi perspektívából, hanem a hazai karikatúra műfajának szempontjából is rendkívül figyelemreméltóak. Előadásomban két aspektusból vizsgálódom. Egyfelől a karikatúra formabontó formanyelve miként hozhat létre új megközelítésmódokat olyan hivatalos narratívákba állított eseménynél, mint a szabadságharc? A történelem-írás eltávolító beszédmódjához képest e torzképek miként teremthetnek közeli és személyes látképet a forradalom háttérországának hangulatairól, rítusairól? Másfelől – közelítve a konferencia választott szekciójához, irodalom és vizualitás metszéspontjához – az Ivánka karikatúráihoz kapcsolt párbeszédek, bökversek miként teljesítik ki e műkedvelő alkotásokat? Az irodalmi igény(esség)ű, a karikatúra műfajában komplementer funkciójú képaláírások ugyanis sajátos médiumai kép és szöveg játékának. A torzképek mindennapiságához, egyfajta „történelmen túliságához” kapcsolódva ennek az interakciónak belső törvényeibe kívánok betekintést nyújtani.

Horváth Nóra

Marcel Proust képzeletbeli galériája

Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényével megalkotta a világirodalom egyik legmeghatározóbb opuszát. Irodalomtörténeti tény, hogy Proust, a regényben megemlített festmények többségét csak fotográfiákról ismerte, és komoly erőfeszítéseket tett bizonyos művek reprodukcióinak beszerzéséért. Kapcsolatba lépett Bernard Berensonnal, aki amerikai gyökerei és kapcsolatai révén hidat képezett az európai és amerikai műkereskedelem között. Proust regényének képzeletbeli festőművésze (Elstir) a 19. század végi esztéticista festészet közegében mozog, műveiről pedig olyan leírásokat olvashatunk, melyek a korszak művészetelméleti kutatásainak teljes palettáját megcsillantják. Előadásomban Proust regényének képzőművészeti vonatkozásait vizsgálnám, felvillantva a leggyakrabban elemzett művészek regénybeli jellegzetességeit, illetve azt a tudásanyagot, amit Proust egy kiterjedt ismeretségi kör mozgósításával szerzett meg magának.