Szekcióvezető: Tatai Erzsébet
2021. szeptember 24. péntek. 9:00-11:00.
A címként választott szójáték arra a törekvésre utal, hogy a korábbi történetírói gyakorlattal szemben, amelyben férfiak írtak férfiak tetteiről, érvényre juthassanak a nők – úgyis mint akikről a történet szól, és úgy is, mint akik a történetet írják. Noha nyilvánvaló, hogy a history etimológiája nem a férfi történetét elbeszélő sztorihoz vezet. A szekció előadásai elsősorban a magyar, illetve magyarországi művészettörténetre vonatkozó feminista „tanulmányok”, kitekintéssel két kelet-európai kortárs nőművész munkásságára.
Fisli Éva
Saját sötétszoba. Fotográfusnők a magyar fotótörténetekben
2017-ben a Magyar Fotótörténeti Társaság közös gondolkodásra hívta a fotótörténettel foglalkozó kutatókat. Fotográfusnők című konferenciájának előadói alkotónőket, egyéni pályákat, az érvényesülés változó lehetőségeit, műkedvelő és hivatásos fényképésznőket, irodalom és fotó, valamint nemek és fotográfiai diskurzusok viszonyát vizsgálták a kezdetektől napjainkig.
Milyen, a (fotográfus)nők láthatóságával kapcsolatos problémákra irányították a figyelmet a konferencia közzétett videói? Az eredeti felhívásban megfogalmazott, „előzetesen javasolt témakörök” miképpen jelölik ki egy alternatív fotótörténet főbb fejezeteit? S a végül megvalósuló – 2020-ban érkező – konferenciakötet a hiánypótló esettanulmányok gyűjteményén túl feminista historiográfia-e?
Drienyovszki Zsófia
„Ez tudniillik az első lépése az egyenjogúságért harczoló asszonyoknak, mikor útban vannak a beérkezés felé.” – A Magyar Képzőművésznők Egyesületének első kiállítása
A Magyar Képzőművésznők Egyesületének (1908–1947) megalakulása a hazai nőművészet történetének egyik első, nagyon fontos mérföldköve. A művészetet hivatásul választó nők érdekeit képviselő csoportosulás 1909-ben rendezte első, programadó kiállítását. A tárlat bemutatása képet ad az egyesület működésének kezdeteiről, széleskörű kapcsolathálójáról, illetve fogadtatásáról. A rekonstrukció ezen felül betekintést nyújt az egyesület nemzetközi példákat alapul vevő stratégiájába is, mely főként abban nyilvánult meg, hogy a szervezők nagy hangsúlyt fektettek a külföldi művészek bemutatására.
Faludy Judit
Nővész&történet
Előadásomban a 19. századi, Otto Weiningerig nyomon követhető femme fatale-téma továbbélését vizsgálom, sajátosan az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény vonatkozásában. Mireille Dottin-Orsini : Cette femme qu’ils disent fatale című összefoglalása a 19.–20. sz. fordulójának irodalmát a vizuális repertoárral fűzte össze. A hivatkozott időszak irodalmi műveiben a férfi, mint egyedül kreativitásra képes és alkotó lény a nőt csak másolataként hívta életre, önmaga szórakoztatására és sokszor elpusztítására is. A nőt testi igényei kielégítésére szolgáló eszköznek tekintette (sokszor inkább elvont fogalomként értelmezve), önálló gondolkozásra alkalmatlan, kitalált lényként kezelte a létrehozott „terméket”. Nézhetjük-e úgy a pszichiátriai művészeti gyűjteményben szereplő művészeti teljesítményeket, hogy alkotóik sérülékenységükben nem tekinthetők férfiasaknak? Hogy az intézetekben élő készítőkre is igazak lesznek azok a kitételek, amivel Dottin-Orsini könyvében az irodalmi szerzők a nőket illetik, s amit ezen keresztül a 19.-20. század fordulójának kulturális látásmódja közvetít felénk?
Kürti Emese
A Balkán Yoko Onója? Ladik Katalin performanszainak recepciója a magyarországi neoavantgárdban
A címben szereplő és a mai kritikai művészettörténet felől problematikus kifejezés Lakner László képzőművész 1970-ben keletkezett konstrukciója, amellyel Magyarországon az elsők között megpróbálta megragadni Ladik Katalin művészetének komplex szociokulturális karakterét. Lakner elemzésének tárgya, a jugoszláviai, újvidéki születésű költő budapesti performansza alaposan felforgatta és egy korábban ismeretlen női pozícióval szembesítette a budapesti kulturális közeget. Előadásomban az első női performansz körül kialakult és a neoavantgárd narratívákat domináló férfi szereplők által formált diskurzusokat tárgyalom. Azt a tézist vizsgálom, mely szerint a hivatalos, illetve a magukat progresszívnak tételező diskurzusok ugyanabból a maszkulin pozícióból kérdőjelezték meg a művészetfogalmat radikálisan átértelmező feminin nyelv érvényességét.
Uhl Gabriella
Fast forward – Maria Kapajeva és Olga Jurgenson munkáiról
Előadásomban két észtországi orosz kisebbségi létbe született és felnőtt, majd a kelet-európai rendszerváltások után Angliába letelepedett és azóta is ott alkotó művész munkásságát elemzem. A többszörösen elnyomott kisebbségi kelet-európai létben eltöltött tapasztalatok mindenképpen meghatározóak voltak abban, hogy munkásságuk markáns részét szentelik feminista szempontú művészi kutatásoknak és alkotásoknak. Beilleszkedés, otthonteremtés, radikalizálódás, ki- és leválás törésvonalai mentén folyamatosan alakítják karrierjüket. Nemcsak sorozataik tematikája, hanem tudatos médiahasználatuk is reflektál a feminista művészettörténet-írás felvetéseire. Munkásságukban a praxis és az elmélet együtt jár, folyamatosan reflektálnak, kiegészítik egymást, amelyek szintén előadásom elemzési körébe tartozik.